Egy régi történet, amit sokáig csendben továbbvittem – egészen addig, amíg meg nem álltam, és rá nem néztem, honnan is jön.

Amit itt kínálok, az nem tanács, és nem is megoldás.
Nem arról szól, hogyan kellene gondolkodnod vagy érezned.
És nem is arról, hogy milyennek kellene lenned.

Sokkal inkább arról, hogy végre biztonságban ránézhess arra, amit eddig csak éreztél.
Hogy visszatalálj ahhoz, aki te vagy – amikor már nem mások elvárásai vagy régi minták határoznak meg, hanem a saját belső igazságod.

Milyen területeken segíthet a családállítás?

A családállítás segíthet abban, hogy ránézz arra, amit eddig csendben cipeltél.
Azokra a mintákra, amelyek újra és újra visszatérnek.
Az érzésekre, amelyeket sokáig nem volt szabad kimondani.
És arra a mély vágyadra, hogy végre a saját utadat járhasd.

Olyan helyzetekben lehet segítségedre, mint például:

– Párkapcsolati elakadások:
ha visszatérnek ugyanazok a konfliktusok,
ha mindig hasonló típusú emberekhez vonzódsz,
ha nehezen bízol meg, vagy ha a közelség ijesztő.

– Ismétlődő élethelyzetek:
amikor úgy érzed, mintha mindig ugyanoda lyukadnál ki – csak más szereplőkkel, más színpadon.

– Családi konfliktusok és sérülések feldolgozása:
szülőkkel való nehéz viszony, testvérkonfliktus, elutasítás vagy szeretethiány.

– Önbizalomhiány és belső bizonytalanság:
amikor úgy érzed, hogy bármit is teszel, sosem vagy elég…
és mindig mások elvárásai szerint élsz.

– Betegségek és testi tünetek lelki háttere:
visszatérő fájdalmak, pszichoszomatikus jelzések, generációs terhek lenyomatai a testben.

– Munkahelyi vagy anyagi elakadások:
amikor nehezen haladsz előre, úgy érzed, a siker másoknak van fenntartva,
vagy ha folyton küzdeni kell az anyagi biztonságért.

– A belső gyermek sebeinek gyógyítása:
ha gyerekként sokat voltál egyedül – érzelmileg vagy fizikailag –,
ha nem volt ott, aki meghallgatott volna,
ha ma is nehéz megengedni magadnak a törődést.

– Gyász és veszteségek feldolgozása:
amikor valakit elveszítettél – akár fizikailag, akár érzelmileg –,
és úgy érzed, nem tudsz továbblépni.

– Összetett családi helyzetek:
elvált szülők, mozaikcsaládok, örökbefogadás, kimondatlan titkok.

– Szorongás, belső félelem:
ha régóta ott van benned egy mély bizonytalanság,
ha sokat aggódsz, és nem tudod, miért.

Ez a munka nem azt ígéri, hogy minden könnyű lesz.

De azt igen, hogy nem maradsz egyedül azzal, amit hordozol.
És néha már ez az első lépés ahhoz, hogy valami végre mozduljon.

Ez egy olyan alkalom, ahol nincs elvárás.
Nem kell jól megfogalmaznod, mit érzel.
Nem kell „készen lenned”.
És nem kell megfelelned senkinek – még önmagadnak sem.

A folyamat csoportban történik, de mindenki a saját ritmusában van jelen.
Van, aki állítást kér.
Van, aki másokat képvisel.
És van, aki csendben figyel – és mégis magára ismer egy-egy történetben.

Az állítás során képviselők állnak be olyan szerepekbe, amelyek a családod, történeted egy-egy részét jelenítik meg.
És amit eddig csak éreztél… az most mozdulni kezd a térben. Láthatóvá válik.

Nincs forgatókönyv.
Nincs jó vagy rossz megoldás.
A lélek mozdul – néha alig észrevehetően. De mélyen.

A legfontosabb, amit én tartok: a figyelem, a biztonság, az ítélkezésmentes jelenlét.
Egy olyan közeg, ahol szabad vagy megérezni, amit érzel.
Ahol nem kell elrejtened magad.

És gyakran már ez a jelenlét is elindít valamit –
egy felismerést, egy könnyebb levegővételt,
vagy csak azt a mondatot:
„Végre nem egyedül vagyok ezzel.”

Egy történet, ami talán ismerős lesz

„Nem tudtam, miért vagyok ennyire fáradt lelkileg. Csak azt éreztem, hogy egyre többször sírok – látszólag minden ok nélkül.”

Nem volt konkrét problémám, amit hoztam volna.
Nem tudtam pontosan, mit szeretnék megoldani.
Csak azt, hogy valami nagyon régi érzés húz le belül.

Az állítás alatt az édesanyám szerepét valaki más képviselte.
Ő csak állt. Távol.
Nem nézett rám.
És én hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki vár, de nem jön senki.

Ott értettem meg, hogy ez az érzés nem mostani.
Ez régóta velem van.
És először mertem kimondani:
„Hiányoztál.”

Azóta könnyebb lett levegőt venni.
És ez már elég volt ahhoz, hogy ne érezzem magam olyan egyedül."

–L. Henrietta, 28 éves

„Mindig azt éreztem, hogy a kapcsolataimban valami elromlik. Vagy én leszek túl sok, vagy a másik nem marad.”

Sokáig magamat hibáztattam ezért.
Azt gondoltam, biztos túl érzékeny vagyok, vagy nem tudok igazán szeretni.

Az állítás során egy ponton azt mondta valaki a képviselők közül:
„Nem vagyok itt.”
És ez annyira ismerős volt.

Akkor jöttem rá, hogy gyerekként is ezt éreztem otthon.
Hogy valaki fontos hiányzik… érzelmileg, lelkileg.

A legnagyobb felismerés az volt, hogy nem a mostani kapcsolataimban hibázom el valamit, hanem egy régi érzést próbálok újraírni.

Azóta más szemmel nézem magam – és a kapcsolódásaimat is."

-W. Mária, 32 éves

Képzeld el...

Egy reggel felébredsz, és valami egészen halk dolog történik benned.
Nem nagy változás. Csak könnyebb levegőt venni.
A gondolataid már nem húznak vissza ugyanoda.
A szíved nem szorul össze ugyanazokon a mondatokon.
Mintha valami, amit eddig csendben cipeltél, már nem lenne ott.

Nem kell megmagyaráznod, hogy miért fájt.
Nem kell keresned, kié volt az a súly.
Egyszerűen csak érzed: valami elengedett.
És te most kicsit szabadabb vagy.

Mi lenne, ha a múlt nem húzna többé vissza?
Ha már nem kellene újra ugyanazokon a körökön járnod?
Ha nem csak kívülről néznéd mások könnyedségét, hanem benned is lenne hely a saját életednek?

Mi lenne, ha nem kellene többé bizonyítanod, hogy elég vagy?

Ha azok a régi történetek, amik nem is a tieid, végre letehetővé válnának?

Ha nem harcolni kellene a helyedért, hanem egyszerűen csak éreznéd, hogy jogod van itt lenni – pont úgy, ahogy vagy?

Talán most még nehéz.
Talán most még nem tudod, hogyan tovább.

De mi lenne, ha most indulna el valami –
lassan, csendben, belül?

A családállítás nem megoldást kínál.
Hanem egy lehetőséget:
hogy ránézz arra, amit régóta cipelsz –
és megérezd, hogy nem kell tovább egyedül vinned

"Már az első percekben volt bennem egy érzés: hogy itt nem kell bizonyítanom semmit."

„Sosem tudtam igazán bízni magamban. Mindig kellett valaki, aki megmondja, hogy jól csinálom-e.”

Amikor elmentem családállításra, azt gondoltam, csak „megnézem”.
De már az első percekben volt bennem egy érzés: hogy itt nem kell bizonyítanom semmit.

Az állítás során nem is az volt a meglepő, ami kiderült, hanem az, amit először érezhettem meg:
Hogy lehet olyan helyen lenni, ahol nem kell megfelelni.

Ez furcsa volt. Új. És felszabadító.

Most már sokkal jobban tudom, mikor a saját hangomat hallom – és mikor valaki másét próbálom követni.

Ez nekem hatalmas lépés volt.

– B. Szilvia, 48 éves

“„Amikor elveszítettem az édesapámat, sokáig úgy éltem tovább, mintha nem történt volna semmi.”

Erősnek kellett lennem. Támogatni az anyukámat, a gyerekeimet, működni a munkában.
De belül megállt valami. Mintha egy részem ott maradt volna vele.

A családállításon nem is gondoltam, hogy erről fogok beszélni.
De a folyamat egyszerűen odavitt.
És ott, abban a csendben végre elmondhattam azt, amit sosem mertem:
„Hiányzol. És nem tudom, hogyan engedjelek el.”

Nem lett könnyebb utána – de valahogy valódi lett a gyász. És ettől nem voltam már olyan egyedül vele.

Most már tudom: a gyógyulás nem mindig megkönnyebbülés.
Néha csak az, hogy végre el lehet mondani, amit sokáig nem lehetett.

– M. Erika, 39 éves

Sokáig próbáltam jól lenni.
Megfelelni. Helytállni. Erős maradni.
Másokért, a családért, a világért – de közben egyre távolabb kerültem saját magamtól.

Mindig is bennem volt a kérdés:
„Ez tényleg az én életem, amit élek?”
Vagy csak ismétlem, amit láttam, amit örököltem, amit csendben átvettem, hogy ne fájjon másnak?

Az önismereti utam nem tanfolyamokkal kezdődött,
hanem azzal az egyszerű, mégis mély érzéssel, hogy valami nem stimmel – és ez már túl sokáig tart.

A családállítás először saját utamon talált meg.
És nem a módszer fogott meg, hanem az, amit benne éreztem:
Hogy végre lehet csendben lenni.
Nem kell mindent tudni, megérteni, megmagyarázni.
Elég, ha jelen vagyok – és valaki valóban figyel rám.

Ez az élmény azóta is elkísér.
És ez lett az alapja annak, ahogyan én kísérek másokat.

Hogyan lett ez a hivatásommá....

Azért választottam ezt az utat,
mert a családállítás nem kívülről mondja meg, hogy mi a baj –
hanem segít belülről meglátni, hogy mire van igazán szükséged.
Nem tanácsot ad. Nem megoldást kínál.
Hanem egy folyamat, amelyben visszakapcsolódsz ahhoz, aki te vagy – a mintáid, elvárások és megfelelések mögött.
Hiszem, hogy a gyógyulás nem mindig látványos.
Sokszor csendes, finom és fokozatos.
De mély. És igaz.
Én ebben tartom neked a teret.
Hogy végre ne kelljen egyedül cipelned, amit már régóta hordozol.

Ha készen állsz, támogatlak ezen az úton!

Milyen területeken segíthet a családállítás?

Hogyan zajlik nálam egy családállítás?

Egy történet, ami talán ismerős lesz

Mi lenne, ha egyetlen döntés mindent megváltoztatna?

"Már az első percekben volt bennem egy érzés: hogy itt nem kell bizonyítanom semmit."